Játékos alapozás a jobb olvasási készségért

Gyakorló feladat - nehézség: 4 (I.)

2021.10.10 16:09
Gyakorló feladat - nehézség: 4 (I.)

Az óvodában az iskolára való felkészítés közben van egy terület, amiről általában kevesebb szó esik, ez a beszédhangok felismerése. A jelentősége óriási: nélküle nem lehet megtanulni írni és olvasni. Van olyan gyerek, aki magától ráébred és ha a miénk esetleg mégsem, a jó hír az, hogy könnyen fejleszthető.

Erre hoztam egy kis feladatot, meg hozzá egy kis extra logikai fejtörőt.

Az óvodáskori fejlesztő feladatok nem állnak meg az irányok, a kisebb-nagyobb, a több-kevesebb megkülönböztetésénél, sőt, nem csak a mozgás, a kézügyesség fejlesztésére, hanem bizony a hangok meghallására is óriási szükségük lesz a gyerekeknek az iskolában.

Erre hoztam feladatot, amit akár nyomtató hiányában lerajzolni, vagy a képernyőn megoldani is lehet. Iskolai differenciálásra is alkalmas.

Az elején egy példán keresztül mutassuk be a feladat megoldását: hangoztassuk hosszasan a kép első hangját és kérdezzük meg, hogy hallja-e az "a" hangot? Színezze, ha igen. Ugyanezt utána az utolsó hang hosszú hangoztatásával tegyük meg. Ezt követően arra füleljünk, mi történik belül. Ha hallunk benne "a" hangot, de az se nem az első, se nem az utolsó, akkor belül lesz. A "titkos nyelvre" (csak a magánhangzókat ejtve, pl ajtó: a-ó) való lefordítás sokszor segítségünkre lehet.

És hogy ne legyen annyira egysíkú, a végén keressétek meg, melyik kép nem illik a sorba! El is mondhatjátok a kicsiknek, hogy ezt hívjuk kakukktojásnak, és ennek az az oka, hogy a kakukk nem tud fészket rakni, ezért más madarak fészkébe teszi a saját tojását, ami nem illik oda, idegen a fészekben lévő többi tojástól.

 

A rendező elv keresése egy nagyon hasznos feladat a kicsi agyacskák számára. Felismerni a szabályszerűséget és megtalálni, ami nem illik oda, fejleszti a logikát.

Ha a gyerekünk nem ismeri még az ilyen feladattípusokat, akkor mondjuk el neki hangosan, mi hogy gondolkodnánk az első sor esetében. Ha már ismeri, akkor hagyjuk önállóan megoldani a feladatot és ne rettenjünk meg attól, ha netán ő valami más szabályszerűséget vél felfedezni. Az ilyen feladatoknak akár több megoldása is lehet, ha az helytálló és csak egy kép marad a végén, ami nem illik oda. Beszéljük végig!

Segítsük a gyerekeket tiszta artikulálással, hosszú hangoztatással. Ha nem megy a feladat, ne erőltessük és főképp ne keseredjünk el, még nem jött el az ideje. Később -pár hét vagy néhány hónap múlva- újra elővehetjük és megpróbálkozhatunk vele. 

Keressétek és oldjátok meg a többi feladatot is, biztos találtok köztük olyat, ami már sikerélményt okoz!

Ajánlom a feladathoz a Betűk? Képben vagyok! könyvet, ami egészen biztosan elvarázsolja a gyerekeket és a beszédhangok megkülönböztetésében is hasznukra válik.

LETÖLTÉS: a feladat letölthető pdf-ben.

*a feladatlap szabadon letölthető, másolható oktatási (nem kereskedelmi) célra, a logó megtartása mellett.*